Volt egyszer egy elbaszott AnimeAddicts

Oké. Tele a faszom az AnimeAddicts-al. De főleg ezzel a Tyrael akárki picsával. Rázza a rongyot, és kérkedik a moderátori rangjával. A többi talpnyaló meg alulról tolja (nyalja) a seggét. Komolyan hányni tudnék.
Lássuk is, mi váltotta ki a haragomat.

A legújabb cikk, amely az ismertetők rendbeszedéséről szólt. Erről beszélgettünk Ricz kollégámmal, és felvetődött bennünk pár gondolat, ami nem volt egyértelmű az írással kapcsolatban.
Ezt összegeztem, és be is írtam a topikba. Amire Andusia válaszolt is, és elrendeztük a dolgot. Részemről az ügy lezártnak lett tekintve. Legalábbis azt hittem.

Az általam összegzett szöveg.  

Hozzátenném, hogy ÉN döntöm el, mit írok le valahová, és mit nem.

Az ezután következő hsz-ek mind értelmes dolgokról szóltak. Aztán jött az a liba. Tyrael.
Íme:

A liba és a pásztor.  

És látható a válaszom is. Kissé meglepett a hirtelen pálfordulat a dolgok állását illetően, és mitagadás… kissé ideges lettem. Így hát ennek megfelelően válaszoltam. De elárulom azt is, hogy az RRFs (vagyis a csapat, amelyben vagyok és Ricz is) és Tyrael között szinte háború van. Mert ő a nasasasszony. Aki a moderátori rangja mögé bújva odacsap, legtöbbször indokolatlanul.
És most engem is megtalált. Mivel Riczet nagyon-nagyon nem csípi, ezért nagyon megtetszett neki, hogy megemlítettem őt is, mint szerzőt. Belém is állt.
Na akkor kinek van itt igaza? Mert tisztán látszik, hogy nem a téma miatt kötött belém. Vagy amiatt, hogy lenne valami moderálnivaló a hozzászólásomban. NEEEEEM.
Azért állt belém, mert gyűlöl egyes embereket. És ahogy elnézem, nem csak ez a liba ilyen.

Ugyanis van folytatás is, az oldalról való kirúgásom után.

Igen. Ezt előre megbeszélték. Az AA gárda.
Lássuk… először is Skyneth. Légy oly jó, és te se szólj be.
FFnF: Köszönöm a bant. Gondolom te voltál olyan kedves, és basztál ki. Még ha nem is én kezdtem a személyeskedést.
De legyen. Épp a választ írtam, mikor bannoltál, így nem tudtam elküldeni. De sebaj. Leírom mi volt benne. Persze ez akkor állt volna, ha kirúgsz, de ezzel te megelőztél.
Teljes háborút viselek ellenetek. Mert rávettetek hogy felbasszam az agyam rajtatok. Bármilyen szart kavartok is, mostantól közzéteszem. És van épp elég ember, akikbe beleállt az a kis picsa is, akit annyira védtek. Tyrael. Pont róla beszélek.
Köszönöm a pihenőt. Most lesz időm anyagot gyűjteni.
Ja tényleg… a sok kis AA fangörcs kíméljen meg a nyálas őrjöngéstől. Még a végén kénytelen leszek róluk is írni valamit.

Szerk.:
Kicsit finomítottam a szövegen. De csak azon, ami nem Tyraelre vonatkozik. Ő megmarad örökre hülye picsának.

Szerk. 2:
LOL
Eredetileg egy hétre lettem kitiltva AA-ról, erre meg lett hosszabbítva egy évre.
Na de az oka… LOL
Itt a kitiltásom szövege:
“Umaitachi! Kitiltottak az oldalról!
Indoklás: Személyeskedés a fórumon, moderátor felszólításának figyelmen kívül hagyása. Minősíthetetlen viselkedés, továbbá a szabályzat I.5. pontjának megszegése.
Lejárat: 2014.08.19 22:31″

De lássuk azt a szabályzatpontot: “I.5. Többszörös regisztráció: Szigorúan tilos a multiaccount (több felhasználói fiók) létrehozása, használata, az ilyet töröljük, az elkövető eredeti accountját is legalább 1 nap oldaltól való eltiltásban részesíthetjük (oldal ban), továbbá az első figyelmeztetés utáni újabb elkövetés esetén a felhasználó eredeti accountját is törölhetjük.

LOL
Gyerekek, soha a büdös életben nem volt multiaccom. És ez a röhej. Köszi FFnF. Most megmutattad, mennyit érsz vezetőként. Még egy sima accot se ismersz fel. Nemhogy multiaccot. Kész vicc az egész oldalatok, meg a szabályzatotok. Játszatok tovább isteneset, én nem kérek többet belőletek.

Reklámok
Kategória: cikk
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

15 hozzászólás a(z) Volt egyszer egy elbaszott AnimeAddicts bejegyzéshez

  1. Anonymous szerint:

    Ricz-et nem nehéz megutálni, mindenkibe beleköt, mindent jobban tud, de ha nem akkor is. Amióta a könyvtáros(?) egyetemre jár meg teljesen odavan a stílusától, pedig előtte ő is ugyanolyan értelmetlen szövegeket írt.

    Nem tudom min megy most a balhé, de legtöbbször úgy érzem hogy a legtöbb fansub csapat olyan szinten hisztis mint egy csoport óvodás kislány.

    Az AA-t meg lehet fikázni, de én azt látom hogy elég sok fansub csapat próbálja másolni az ott látott dolgokat. Említhetném akár a Ricz fansub oldal külsejét is. De sokan szeretik a fórumot is egy az egyben átvenni.

  2. Uma szerint:

    Kösz a véleményt. De látom benned sincs annyi gerinc, hogy ne névtelenül írj. Tehát nem is kéne válaszolnom rá, hanem egyszerűen törölnöm kéne. De inkább válaszolok.
    Először is, ez a vita köztem és az AA között dúl, Ricznek nem sok köze van hozzá. De te, mint AA fangörcs, dettó fújsz rá.
    Az oldalmásolást meg nem értem. Cserélj szemüveget. Vagy szemet. Mutass rá kérlek, hol is másolja az RRFs az AA-t? Csak mert ott is vannak ismertetők? Haha. Vicces. Vagy valami más?
    Példákat hozz, ha kérhetem, így elég hiteltelen vagy. A többi fansubcsapat oldalát meg nem ismerem, mivel nem járok az oldalukra.
    De persze, ha nem lennének fansubcsapatok, akkor ti, nézők lennétek megsértődve. Ennyit erről.

  3. Doszkocs Mark szerint:

    A véleményalkotás már megint kötekedésnek minősül? Te itt mit csinál éppen nem “kötekedsz”? DE! Ráadásul annyi sincs benned, hogy a neved add a véleményedhez. Az meg, hogy indokolatlanul dobálsz érveket annyit ér, mintha megjátszanád, hogy eldobod az combcsontot Morzsinak közben megtartod és nézed, hogy szegény kutya keresi mindenhol. Szegény kutya se lakik jól és mi sem hiszünk neked.

  4. Nuttika szerint:

    Nem akarom védeni sem egyik, sem másik csapatot, mivel annyira nem látom át a dolgokat, de tény, hogy annyira nem kéne az egekig magasztalni AA-t, mert csinál pár érdekes dolgot. Pl. így azonnal fel tudom tenni a kérdést: az ő felirataikat miért nem tudom pontozni, ha minden más sub team-ét lehet? Vagy miért foglalnak le egy projectet és akkor más feliratáról semmi hír?

    A fórum átvétele… jártál már nem animés fórumokon? Nézd meg azoknak a felépítését is… ez egy sima, általános felépítés, nem az AA találta föl a spanyolviaszt!
    Ahogy az ismertető se az AA védjegye, nézz meg pár külföldi animés oldalt és rájössz!

  5. Ricz szerint:

    Abban igazat adok, hogy a legtöbb csapat olyan mint egy óvodás kislány, és ezt legjobban a projektek körül lehet lemérni, mikor a “szabad választást” és a “szabadon fordítást” a legtöbben stipi-stopinak tartják és csinálják a cirkuszt, ha valaki más is viszi, mert menet közben megtetszett. A legutóbbi vitában mindkét fél hülye volt.

    De egyébként megjegyzem, az AA is másolt egy csomó mindent, átvett dolgokat az AniDB-től, ANN-től, MAL-tól és más külföldi adatbázisoktól. A fórum rész ahogy Nuttika is írta, ez egy általános, logikus felépítés, amit mindneki követ. Ismétlem mindenki. És ezt is külföldön találták ki eleinte.

    Az oldalmásolást se értem, nekem konkrétan az új oldaldizájnjuk nem tetszik, de még a korábbit se vettem át. Sokkal inkább a PHP-Fusion témákra hajaz, mivel az a motor hajtja. De ez idővel megváltozik, ha elkészül végre a Project Aurora.

    Másfelől, ha már személyes bajod van, tessék vállalni a neved, mert így csak egy utolsó, gerinctelen féreg maradsz. Így csak politikus lesz belőled, nem ember.

  6. Hughes szerint:

    Elég vicces h FFnF a saját kontójára kiforgatta a szabály értelmezését. :'D

  7. Uma szerint:

    Mintha nem ezt csinálták volna eddig is. Csak tőle nem láttam még ezt. De ha a beosztottak ilyenek, a főnök se más.

  8. Doszkocs Mark szerint:

    Kiáll a “munkatársaiért” vehetjük úgy. Bár szerintem multi-acc, mint “Ricz szócsöve tehát mintha ő használta volna te accod” ha erősen belemagyarázod, aki el is akarja hinni elhiszi. Oszt majd lesz rá “szabálymódosítás/pontosítás” és legális lesz ^^ AZ meg, hogy nem oldalon elkövetett véleményalkotásod miatt kitolták 1 hétről véglegesre nos FUNNY azt nem lehet megmagyarázni:D

  9. Ricz szerint:

    Az, hogy kiáll a munkatársaiért, rendben. De a multi acc. tényleg fura, mivel a loginnál van egy IP, ami nem egyezik területileg sem az enyémmel. A jelszavát se adta ki nekem, hogy én írjam be. De az utóbbi eset nem tekinthető multi accnak. Az már erős szabályferdítés. Egyébként volt már ilyen kiforgatásra példa korábban is… Ami meg a kitiltás okát illeti, az a netikett “pofán hugyozása”, ahogy egyik munkatársunk fogalmazott. Invazív módom a személyes szférára kiterjeszteni egy szabályzatot… itt bújt ki a szög a zsákból.

  10. Doszkocs Mark szerint:

    És még ők beszéltek személyeskedésről. Nekik akkor szabad csak másnak nem? o-O

  11. Nuttika szerint:

    A szabályok önhatalmúlag értelmezése nem olyan ritka jelenség egyes komplexusos embereknél… a valós élet sz*r? Akkor neten legyél isten! Ismerek olyan fórumot, ahol a fő góré a csajait rakta be moderátornak, azok meg isten szindrómában szenvedve mindent megtehettek…
    Az a gond, hogy amíg nála a “hatalom” addig úgy fordítja ki a szabályokat, ahogy akarja. Még ha ez gusztustalan és gerinctelen húzás is… És lehet érvelni, hogy az ő oldala… az ember nem várhat el bizonyos dolgokat, ha maga fittyet hány rá.

  12. Ferenc Tóth szerint:

    fura nem lehettél éppen a kedvencük mert én már évek óta fent vagyok az animeaddicts-on és semmi panaszom ezekre emellett lehet hogy a te dolgod mit írsz de más embereket akkor se ér a sárgaföldig lehordani ezek után ne légy meglepve ha többen rád szálnak sokkal normálisabban is lehet közölni hogy valamit rosszul csinált az egy dolog hogy neki se ártana átnézni mit ír

  13. Uma szerint:

    Valóban nem vagyok a kedvencük, ennek megvan az oka. Bár ehhez senkinek semmi köze.
    Hmm… ha azt írok amit akarok, akkor azt hordok le, akit akarok. Értem mit akarsz mondani, de ok nélkül nem szoktam ilyen lenni. Ezt egyszerűen csak kihozták belőlem. Ügyesek voltak.
    Rám szállnak? Ki? Megkeresnek és megvernek? Mert még az se nagyon érdekel, csak rajta.
    A téma mellesleg lefutott, a társaság (szubkultúra) lecsúszott, az érdeklődésem a dolog iránt nullára redukálódott. A cikk direkt maradt itt, és marad is, amíg él a blog.

  14. Uma szerint:

    kartrace:
    Töröltem a hozzászólásaid. Nem a véleményed miatt, hanem csupán a stílusod végett. Bár tisztán látszik, hogy csak egy elcseszett troll vagy, akinek fáj, hogy egy pár percre nincs meg a szeretett oldala. LOL.
    A salakod kinyomásához meg gratulálok, remélem felrepedtél teljesen.

  15. Visszajelzés: AnimeAddicts vs Issho Tosho – Generációk harca | Peter's Blog

Hozzászólások lezárva