2013 Őszi szezon – Első benyomás

Nem elég~  

Aoi Hagane no Arpeggio: Ars Nova 

Lássuk csak, elsőre elég értelmetlenül indít az anime. Gyorsan eldarálják a felállást, ki és mi ellen harcolnak, és miért. Utána rögtön a főkarakterre ugrunk egy visszaemlékezés formájában.
Itt viszont kissé meglepetten vettem észre az addig nem is feltűnő grafikát. Vagy inkább CG-t. Aki nézi esetleg, vessen egy pillantást az arcokra ennél a visszaemlékezésnél. Eszméletlenül ronda. Ellenben az alapötlet, miszerint az ellenséges flottát lányokkal személyesítik meg, elég érdekes. Amúgy meg esélyes a dobásra, ha a második rész nem fog meg.

BlazBlue: Alter Memory (frissítés)

A játék animeadaptációja. Sajna nem volt szerencsém magához a játékhoz, és így gőzöm sincs mi történik az animében. De az már az első, sőt a második rész után is látszik, hogy biza kellett volna játszanom vele, ha érteni szeretném mi történik az animében.
Rögtön az elején “durr bele” módon kezdünk. Semmi magyarázat, vagy bevezető, hanem egyből a harc. Valamint végig olyan érzése van az embernek, hogy hiányzik az előzmény. Ergo, talán ez a játék folytatása, vagy egy onnan kiragadott szál alternatív feldogozása. Vagy valami más. De hogy eddig nem tudom mi történt, az is biztos.
Amúgy nem rossz.

Coppelion 

Egy sugárfertőzött japán nagyváros, ahol három középiskolás lány sétálgat. Elég DAFAQ helyzet. Az első rész alapján érdekes lesz, tetszik a hangulata. És még a grafika is jó.

Golden Time 

Ezt nem tudom miért nézem. Csak úgy. Teljesen random cselekményvezetés az első részben, de mégis megfogott. Talán a karakterek miatt.

Kill la Kill 

WTF… DAFUQ… ezmiez…

Ezek voltak az első benyomásaim róla. Totál őrült animu. Nézős.

Kyoukai no Kanata 

A kétbalkezes lány, mint ritka erő birtokosa. HARR HARR. Nincs bajom amúgy a sablonokkal, így nézem amíg értelmes lesz a sztori.

Kyousougiga (frissítés)

Végre rendes sorozatban mesélik el, amit eddig OVA képében, sűrítve öntöttek a nyakunkba. Magyarázatot nem igényel, nézni kell.

Machine-Doll wa Kizutsukanai 

Mechanikus bábuk harcolnak egymással, akik amúgy teljesen élőnek tűnnek. Már amelyik. Ezt egy kis mágiával fűszerezve egész érdekes kreálmány lett. Nézős.

Miss Monocrome 

Fogalmam sincs mi ez. Totál random. De legalább rövid. Meglessük.

Nagi no Asukara 

Emberek élnek a szárazföldön és a tengerben is. Két külön fajként kezelik egymást.
WHAT?
Első rész alapján elég unalmas, drámázós SOL animu várható. Ez a második esélyes a dobásra.

Non Non Biyori 

Általános iskolás Tokióból vidékre költözik, és az ottani suliba kerül. Az ottani suli egyetlen osztályába. A többi spoiler lenne. Moe lányok, színtiszta SOL animu. Szeressük.

Ore no Nounai Sentakushi ga, Gakuen Love Comedy wo Zenryoku de Jama Shiteiru (frissítés)

Ore no Nounai Sentakushi ga, Gakuen Love Comedy wo Zenryoku de Jama Shiteiru
Read more at http://myanimelist.net/anime/19221/Ore_no_Nounai_Sentakushi_ga_Gakuen_Love_Comedy_wo_Zenryoku_de_Jama_Shiteiru#U8rmISo9PSohLWIb.99
Ore no Nounai Sentakushi ga, Gakuen Love Comedy wo Zenryoku de Jama Shiteiru
Read more at http://myanimelist.net/anime/19221/Ore_no_Nounai_Sentakushi_ga_Gakuen_Love_Comedy_wo_Zenryoku_de_Jama_Shiteiru#U8rmISo9PSohLWIb.99

Ez a nagyon hosszú című anime (a rossebb egye meg aki kitalálta, elég volt leírni…) egy újabb őrült alkotásnak ígérkezik. Adott a főszereplő srácunk, akinek az elméjében teljesen véletlenszerűen bukkannak fel választási lehetőségek. És kötelező választania, mert ha nem, akkor baj lesz.
Ez az átok, ami egyik napról a másikra hirtelen megszállta őt, mostantól megkeseríti az életét. Mivel normális választási lehetőség nincs. Csak ami kínos számára. Vagy a másik, ami még kínosabb. Válassz!

Ore no Nounai Sentakushi ga, Gakuen Love Comedy wo Zenryoku de Jama Shiteiru
Read more at http://myanimelist.net/anime/19221/Ore_no_Nounai_Sentakushi_ga_Gakuen_Love_Comedy_wo_Zenryoku_de_Jama_Shiteiru#U8rmISo9PSohLWIb.99
Ore no Nounai Sentakushi ga, Gakuen Love Comedy wo Zenryoku de Jama Shiteiru
Read more at http://myanimelist.net/anime/19221/Ore_no_Nounai_Sentakushi_ga_Gakuen_Love_Comedy_wo_Zenryoku_de_Jama_Shiteiru#U8rmISo9PSohLWIb.99

Outbreak Company 

A kőkemény otaku felvételt nyer egy munkahelyre. A megbeszélés közben hirtelen átkerül egy fantasy világba, ahol a leendő munkakörét kell majd betöltenie.
Visszaút nincs. Baj? Fenét. Egy otaku egy fantasy világban, körbevéve a MOE minden formájával. Naná hogy nézem.

Sekai de Ichiban Tsuyoku Naritai! 

Az első dobott anime a szezonban. Nincs bajom a birkózós, nagymellű csajokkal. De ez a hajlevágós, megalázós eszetlenség felesleges volt bele. Kukába való.

Strike the Blood 

Elkülönített városrész a démonoknak és más teremtményeknek. Plusz mágia. Meg tsundere középiskolás lány. Nézős, remélem nem cseszik el.

Tokyo Ravens (frissítés)

Első rész alapján sokat nem tudok mondani. Elvileg valami mágusos, vagy természetfelettis akármi lesz. Majd kiderül.

Walkure Romanze 

Női lovagok és háremgyanús felállás. Több nem is kell. Nézem.

Yuusha ni Narenakatta Ore wa Shibushibu Shuushoku wo Ketsui Shimashita.  (frissítés)

Raul sajna nem lehetett hős, miután sikeresen legyőzték a Démonurat. Mivel már nem volt szükség hősökre. Így egy mágikus eszközöket áruló üzletben dolgozik, és álmodozik a régmúlt dicsőségéről. Egy nap azonban megjelenik egy fiú, aki nem fiú. És ott akar dolgozni. A főnök fel is veszi, és Raulnak kell betanítani. Raul azonban túl izgatott, mert a fiú, aki nem fiú, valójában lány. A legyőzött Démonúr lánya. És megkezdődnek a mindennapjaik a boltban.
Haláli animu, eddig még panasz nem volt rá részemről, így jó esélye van a kedvenc-kategóriához.

Ennyi lenne. 
Frissítettem. Ezzel 18 címet nézek a szezonból (Kyousougiga special a hiányzó, már aki számolta. Azt nem írtam bele. xD), ami eddig rekord a részemről. És a félelmetes az, hogy eddig a legtöbb tetszik.

Reklámok
Kategória: ajánló, anime
Címke: , , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s